1 Peter 2 (BOHNTLTAL)
1 Levetve azért minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigykedést és minden rágalmazást, 2 mint most született csecsemők, a hamisítatlan lelki tej után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre. 3 Mivel megízleltétek, hogy jóságos az Úr. 4 Járuljatok Hozzá, mint élő, az emberektől ugyan megvetett, de Istentől választott, megbecsült kőhöz, 5 ti magatok is, mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által. 6 Ezért van az Írásban:„Íme, szegletkövet teszek le Sionban amely kiválasztott, megbecsült,és aki hisz benne nem szégyenül meg“. 7 Érték tehát ez számotokra, akik hisztek. A hitetleneknek pedigaz a kő, amelyet az építők elvetettek,szegletkővé lett, 8 megütközés kövévé és botránkozás sziklájává.Ezek beleütköznek, mert nem hisznek az igének. Ők erre is rendeltettek. 9 Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket. 10 Akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok. Akik nem kegyelmezettek voltatok, most pedig kegyelmezettek vagytok. 11 Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket, tartózkodjatok a testi kívánságoktól, amelyek a lélek ellen harcolnak. 12 Tisztességesen viselkedjetek a pogányok között, hogy ha valamiben rágalmaznak titeket, mint gonosztevőket, a ti jó cselekedeteiteket látva, dicsőítsék Istent a meglátogatás napján. 13 Engedelmeskedjetek minden emberi rendnek az Úrért, akár királynak, mint feljebbvalónak, 14 akár helytartóknak, mint akiket ő küld a gonosztevők megbüntetésére, a jót cselekvők megdicsérésére. 15 Mert az az Isten akarata, hogy jót cselekedve elnémítsátok a balgatag emberek tudatlanságát, 16 mint szabadok, és nem úgy, mint akiknél a szabadság a gonoszság elpalástolása, hanem úgy, mint Isten szolgái. 17 Mindenkit tiszteljetek, az atyafiakat szeressétek, Istent féljétek, a királyt tiszteljétek. 18 A szolgák teljes félelemmel engedelmeskedjenek uraiknak, ne csak a jóknak és kíméleteseknek, hanem a szívteleneknek is. 19 Kegyelem az, ha valaki Istenről való meggyőződéséért méltatlanul szenvedve tűr sérelmeket. 20 Mert micsoda dicsőség az, ha a vétkeitek miatt kapott arcul verést tűritek el? De ha jót cselekedtek és tűritek érte a szenvedést, az kedves Isten előtt. 21 Mert arra hívattatok el, hiszen Krisztus is szenvedett értetek, nektek példát adva, hogy az ő nyomdokait kövessétek. 22 Ő bűnt nem cselekedett,szájában álnok szót nem találtak. 23 Amikor szidalmazták, a szidalmat nem viszonozta, amikor szenvedett nem fenyegetőzött, hanem rá bízta ezt arra, aki igazságosan ítél. 24 Bűneinket maga vitte fel testében a keresztfára, hogy meghaljunk a bűnnek, és az igazságnak éljünk. Az ő sebeivel gyógyultatok meg. 25 Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek Pásztorához és Gondviselőjéhez.
In Other Versions
1 Peter 2 in the ANGEFD
1 Peter 2 in the ANTPNG2D
1 Peter 2 in the AS21
1 Peter 2 in the BAGH
1 Peter 2 in the BBPNG
1 Peter 2 in the BBT1E
1 Peter 2 in the BDS
1 Peter 2 in the BEV
1 Peter 2 in the BHAD
1 Peter 2 in the BIB
1 Peter 2 in the BLPT
1 Peter 2 in the BNT
1 Peter 2 in the BNTABOOT
1 Peter 2 in the BNTLV
1 Peter 2 in the BOATCB
1 Peter 2 in the BOATCB2
1 Peter 2 in the BOBCV
1 Peter 2 in the BOCNT
1 Peter 2 in the BOECS
1 Peter 2 in the BOGWICC
1 Peter 2 in the BOHCB
1 Peter 2 in the BOHCV
1 Peter 2 in the BOHLNT
1 Peter 2 in the BOICB
1 Peter 2 in the BOILNTAP
1 Peter 2 in the BOITCV
1 Peter 2 in the BOKCV
1 Peter 2 in the BOKCV2
1 Peter 2 in the BOKHWOG
1 Peter 2 in the BOKSSV
1 Peter 2 in the BOLCB
1 Peter 2 in the BOLCB2
1 Peter 2 in the BOMCV
1 Peter 2 in the BONAV
1 Peter 2 in the BONCB
1 Peter 2 in the BONLT
1 Peter 2 in the BONUT2
1 Peter 2 in the BOPLNT
1 Peter 2 in the BOSCB
1 Peter 2 in the BOSNC
1 Peter 2 in the BOTLNT
1 Peter 2 in the BOVCB
1 Peter 2 in the BOYCB
1 Peter 2 in the BPBB
1 Peter 2 in the BPH
1 Peter 2 in the BSB
1 Peter 2 in the CCB
1 Peter 2 in the CUV
1 Peter 2 in the CUVS
1 Peter 2 in the DBT
1 Peter 2 in the DGDNT
1 Peter 2 in the DHNT
1 Peter 2 in the DNT
1 Peter 2 in the ELBE
1 Peter 2 in the EMTV
1 Peter 2 in the ESV
1 Peter 2 in the FBV
1 Peter 2 in the FEB
1 Peter 2 in the GGMNT
1 Peter 2 in the GNT
1 Peter 2 in the HARY
1 Peter 2 in the HNT
1 Peter 2 in the IRVA
1 Peter 2 in the IRVB
1 Peter 2 in the IRVG
1 Peter 2 in the IRVH
1 Peter 2 in the IRVK
1 Peter 2 in the IRVM
1 Peter 2 in the IRVM2
1 Peter 2 in the IRVO
1 Peter 2 in the IRVP
1 Peter 2 in the IRVT
1 Peter 2 in the IRVT2
1 Peter 2 in the IRVU
1 Peter 2 in the ISVN
1 Peter 2 in the JSNT
1 Peter 2 in the KAPI
1 Peter 2 in the KBT1ETNIK
1 Peter 2 in the KBV
1 Peter 2 in the KJV
1 Peter 2 in the KNFD
1 Peter 2 in the LBA
1 Peter 2 in the LBLA
1 Peter 2 in the LNT
1 Peter 2 in the LSV
1 Peter 2 in the MAAL
1 Peter 2 in the MBV
1 Peter 2 in the MBV2
1 Peter 2 in the MHNT
1 Peter 2 in the MKNFD
1 Peter 2 in the MNG
1 Peter 2 in the MNT
1 Peter 2 in the MNT2
1 Peter 2 in the MRS1T
1 Peter 2 in the NAA
1 Peter 2 in the NASB
1 Peter 2 in the NBLA
1 Peter 2 in the NBS
1 Peter 2 in the NBVTP
1 Peter 2 in the NET2
1 Peter 2 in the NIV11
1 Peter 2 in the NNT
1 Peter 2 in the NNT2
1 Peter 2 in the NNT3
1 Peter 2 in the PDDPT
1 Peter 2 in the PFNT
1 Peter 2 in the RMNT
1 Peter 2 in the SBIAS
1 Peter 2 in the SBIBS
1 Peter 2 in the SBIBS2
1 Peter 2 in the SBICS
1 Peter 2 in the SBIDS
1 Peter 2 in the SBIGS
1 Peter 2 in the SBIHS
1 Peter 2 in the SBIIS
1 Peter 2 in the SBIIS2
1 Peter 2 in the SBIIS3
1 Peter 2 in the SBIKS
1 Peter 2 in the SBIKS2
1 Peter 2 in the SBIMS
1 Peter 2 in the SBIOS
1 Peter 2 in the SBIPS
1 Peter 2 in the SBISS
1 Peter 2 in the SBITS
1 Peter 2 in the SBITS2
1 Peter 2 in the SBITS3
1 Peter 2 in the SBITS4
1 Peter 2 in the SBIUS
1 Peter 2 in the SBIVS
1 Peter 2 in the SBT
1 Peter 2 in the SBT1E
1 Peter 2 in the SCHL
1 Peter 2 in the SNT
1 Peter 2 in the SUSU
1 Peter 2 in the SUSU2
1 Peter 2 in the SYNO
1 Peter 2 in the TBIAOTANT
1 Peter 2 in the TBT1E
1 Peter 2 in the TBT1E2
1 Peter 2 in the TFTIP
1 Peter 2 in the TFTU
1 Peter 2 in the TGNTATF3T
1 Peter 2 in the THAI
1 Peter 2 in the TNFD
1 Peter 2 in the TNT
1 Peter 2 in the TNTIK
1 Peter 2 in the TNTIL
1 Peter 2 in the TNTIN
1 Peter 2 in the TNTIP
1 Peter 2 in the TNTIZ
1 Peter 2 in the TOMA
1 Peter 2 in the TTENT
1 Peter 2 in the UBG
1 Peter 2 in the UGV
1 Peter 2 in the UGV2
1 Peter 2 in the UGV3
1 Peter 2 in the VBL
1 Peter 2 in the VDCC
1 Peter 2 in the YALU
1 Peter 2 in the YAPE
1 Peter 2 in the YBVTP
1 Peter 2 in the ZBP