John 16 (BOHNTLTAL)

1 Ezeket azért mondtam nektek, hogy meg ne botránkozzatok. 2 A gyülekezetekből kirekesztenek titeket, sőt eljön idő, hogy aki megöl titeket, mind azt hiszi, hogy Istennek tetsző dolgot cselekszik. 3 És ezeket azért cselekszik veletek, mert nem ismerték meg az Atyát, sem engem. 4 Ezeket pedig azért mondom nektek, hogy amikor eljön az az idő, megemlékezzetek rá: én megmondtam nektek.“„De ezeket kezdetben nem mondtam nektek, mivel veletek voltam. 5 Most pedig elmegyek ahhoz, aki elküldött engem, és senki sem kérdezi tőlem közületek: Hová mégy? 6 Hanem mivel ezeket mondom nektek, szomorúság töltötte el a szíveteket. 7 De én az igazat mondom nektek: Jobb nektek, ha én elmegyek; mert ha nem megyek el, nem jön el hozzátok a Vigasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok. 8 És amikor eljön, megfeddi a világot a bűn, az igazság és az ítélet tekintetében: 9 a bűn az, hogy nem hisznek énbennem; 10 az igazság az, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem; 11 az ítélet pedig az, hogy e világ fejedelme megítéltetett. 12 Még sok mondanivalóm van hozzátok, de most nem tudjátok elhordozni. 13 De mikor eljön ő, az igazság Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendőket jelenti ki nektek. 14 Ő engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és azt jelenti ki nektek. 15 Mindaz, ami az Atyáé, az mind az enyém; ezért mondtam, hogy az enyémből vesz, és azt jelenti ki nektek. 16 „Egy kevés idő, és nem láttok engem, és ismét egy kevés idő, és megláttok majd engem: mert én az Atyához megyek.“ 17 A tanítványai közül ezt mondták egymásnak: „Mi az, amit nekünk mond: Egy kevés idő, és nem láttok engem, és ismét egy kevés idő, és megláttok majd engem, és ez: Mert én az Atyához megyek?“ 18 Ezért ezt mondták: „Mi az a kevés idő, amiről szól? Nem tudjuk, mit mond.“ 19 Megértette azért Jézus, hogy őt akarják megkérdezni, és ezt mondta nekik: „Arról kérdezősködtök-e egymás között, hogy azt mondtam: Egy kevés idő, és nem láttok engem, és ismét egy kevés idő, és megláttok majd engem? 20 Bizony, bizony mondom néktek, hogy ti sírni és jajgatni fogtok, a világ pedig örül; ti szomorkodtok, de szomorúságotok örömre fordul. 21 Az asszony, amikor szül, szomorúságban van, mert eljött az ő órája: de mikor megszüli az ő gyermekét, nem emlékezik többé a kínra az öröm miatt, hogy ember született e világra. 22 Ti is azért most ugyan szomorúságban vagytok, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a ti szívetek, és senki el nem veszi tőletek a ti örömötöket. 23 És azon a napon nem kérdeztek majd engem semmiről.“„Bizony, bizony mondom néktek, hogy amit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek. 24 Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömötök teljes legyen. 25 Ezeket példázatokban mondtam nektek, de eljön az idő, mikor nem példázatokban beszélek majd nektek, hanem nyíltan beszélek nektek az Atyáról. 26 Azon a napon az én nevemben kértek majd: és nem azt mondom nektek, hogy én fogom kérni az Atyát érettetek, 27 mert maga az Atya szeret titeket, mivel ti szerettetek engem, és elhittétek, hogy én az Istentől jöttem. 28 Én az Atyától jöttem, és eljöttem a világba; de most elhagyom e világot, és elmegyek az Atyához.“ 29 Tanítványai ekkor ezt mondták neki: „Íme, most nyíltan beszélsz, és nem példázatot mondasz. 30 Most tudjuk, hogy te mindent tudsz, és nincs szükséged arra, hogy valaki téged megkérdezzen: ezért hisszük, hogy az Istentől jöttél.“ 31 Jézus így felelt: „Most hiszitek? 32 Íme, eljön az óra, és immár el is jött, hogy elszéledjetek, ki-ki az övéihez, és engem egyedül hagyjatok, de nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. 33 Ezeket azért mondom néktek, hogy békességetek legyen énbennem. E világon nyomorúságotok lesz, de bízzatok: én legyőztem a világot.“

In Other Versions

John 16 in the ANGEFD

John 16 in the ANTPNG2D

John 16 in the AS21

John 16 in the BAGH

John 16 in the BBPNG

John 16 in the BBT1E

John 16 in the BDS

John 16 in the BEV

John 16 in the BHAD

John 16 in the BIB

John 16 in the BLPT

John 16 in the BNT

John 16 in the BNTABOOT

John 16 in the BNTLV

John 16 in the BOATCB

John 16 in the BOATCB2

John 16 in the BOBCV

John 16 in the BOCNT

John 16 in the BOECS

John 16 in the BOGWICC

John 16 in the BOHCB

John 16 in the BOHCV

John 16 in the BOHLNT

John 16 in the BOICB

John 16 in the BOILNTAP

John 16 in the BOITCV

John 16 in the BOKCV

John 16 in the BOKCV2

John 16 in the BOKHWOG

John 16 in the BOKSSV

John 16 in the BOLCB

John 16 in the BOLCB2

John 16 in the BOMCV

John 16 in the BONAV

John 16 in the BONCB

John 16 in the BONLT

John 16 in the BONUT2

John 16 in the BOPLNT

John 16 in the BOSCB

John 16 in the BOSNC

John 16 in the BOTLNT

John 16 in the BOVCB

John 16 in the BOYCB

John 16 in the BPBB

John 16 in the BPH

John 16 in the BSB

John 16 in the CCB

John 16 in the CUV

John 16 in the CUVS

John 16 in the DBT

John 16 in the DGDNT

John 16 in the DHNT

John 16 in the DNT

John 16 in the ELBE

John 16 in the EMTV

John 16 in the ESV

John 16 in the FBV

John 16 in the FEB

John 16 in the GGMNT

John 16 in the GNT

John 16 in the HARY

John 16 in the HNT

John 16 in the IRVA

John 16 in the IRVB

John 16 in the IRVG

John 16 in the IRVH

John 16 in the IRVK

John 16 in the IRVM

John 16 in the IRVM2

John 16 in the IRVO

John 16 in the IRVP

John 16 in the IRVT

John 16 in the IRVT2

John 16 in the IRVU

John 16 in the ISVN

John 16 in the JSNT

John 16 in the KAPI

John 16 in the KBT1ETNIK

John 16 in the KBV

John 16 in the KJV

John 16 in the KNFD

John 16 in the LBA

John 16 in the LBLA

John 16 in the LNT

John 16 in the LSV

John 16 in the MAAL

John 16 in the MBV

John 16 in the MBV2

John 16 in the MHNT

John 16 in the MKNFD

John 16 in the MNG

John 16 in the MNT

John 16 in the MNT2

John 16 in the MRS1T

John 16 in the NAA

John 16 in the NASB

John 16 in the NBLA

John 16 in the NBS

John 16 in the NBVTP

John 16 in the NET2

John 16 in the NIV11

John 16 in the NNT

John 16 in the NNT2

John 16 in the NNT3

John 16 in the PDDPT

John 16 in the PFNT

John 16 in the RMNT

John 16 in the SBIAS

John 16 in the SBIBS

John 16 in the SBIBS2

John 16 in the SBICS

John 16 in the SBIDS

John 16 in the SBIGS

John 16 in the SBIHS

John 16 in the SBIIS

John 16 in the SBIIS2

John 16 in the SBIIS3

John 16 in the SBIKS

John 16 in the SBIKS2

John 16 in the SBIMS

John 16 in the SBIOS

John 16 in the SBIPS

John 16 in the SBISS

John 16 in the SBITS

John 16 in the SBITS2

John 16 in the SBITS3

John 16 in the SBITS4

John 16 in the SBIUS

John 16 in the SBIVS

John 16 in the SBT

John 16 in the SBT1E

John 16 in the SCHL

John 16 in the SNT

John 16 in the SUSU

John 16 in the SUSU2

John 16 in the SYNO

John 16 in the TBIAOTANT

John 16 in the TBT1E

John 16 in the TBT1E2

John 16 in the TFTIP

John 16 in the TFTU

John 16 in the TGNTATF3T

John 16 in the THAI

John 16 in the TNFD

John 16 in the TNT

John 16 in the TNTIK

John 16 in the TNTIL

John 16 in the TNTIN

John 16 in the TNTIP

John 16 in the TNTIZ

John 16 in the TOMA

John 16 in the TTENT

John 16 in the UBG

John 16 in the UGV

John 16 in the UGV2

John 16 in the UGV3

John 16 in the VBL

John 16 in the VDCC

John 16 in the YALU

John 16 in the YAPE

John 16 in the YBVTP

John 16 in the ZBP